Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Egértörténelem

 

Az egér ötlete Douglas Engelbarttól ered, aki a Stanford Kutatóintézetben 1963-ban egy használhatósági teszt során végzett kutatás keretében vetette fel. Eleinte „bogárnak” hívták, de ezt hamar elnyomta a sokkal jellemzőbb „egér” kifejezés. Ez egyike volt azoknak a mutatóeszközöknek, melyeket Engelbart egy NLS nevű szoftver és hardver rendszer keretében fejlesztett. A többi eszköz a test más jellegű mozgásaira reagált – például egy, az állra és orra szerelhető eszköz a fej mozgását követte –, de végül az egér győzött az egyszerűsége és kényelmes használhatósága miatt.

Az első egér még ormótlan volt, és két, egymásra merőleges fogaskereket használt, melyek forgása megfelelt az adott tengely mentén való elmozdulásnak. Engelbart 1970-ben szabadalmaztatta az eszközt az US3541541 alatt, mint „X-Y Pozíciójelző képernyős rendszerekhez”. Ebben az időben még Engelbart elképzelése az volt, hogy a felhasználó folyamatosan egyik kezében tartja az egeret, míg a másik kezével egy kisméretű billentyűzeten írhat.
Egy Apple Macintosh Plus egér 1986-ból

Az egér későbbi változata, melyet Bill English talált ki a Xerox PARC-nál, már egy tömör golyót használt a fogaskerekek helyett, mely bármilyen irányban tudott mozogni. A golyó (angol szóval trackball) mozgásait két, az egér belsejében elhelyezett tengely észlelte. Az elnevezés utáni kifejezés nagyon szellemesen utal az eszköz működési elvére. Elképzelhetjük úgy, mintha az egeret a hátára fordítottuk voln
a, és nem az eszközt mozgatjuk, hanem a golyót forgatjuk. Itt is a fő alkotóelem a golyó, mely a mechanikai elmozdulást adja át 2 görgőnek. Ezek végén tárcsa található, melynek nyílásai 1 optikai adó és vevő előtt haladnak el. Ez a kimenetén 1 impulzussal jelzi, hogy 1 rés haladt el előtte. Ha 2-2 ilyen kapunk van, akkor segítségükkel meg tudjuk határozni a mozgatás irányát, sebességét, és egy kezdőponthoz viszonyított helyzetét is. Ez az eljárás lett végül a domináns a személyi számítógépeken 1980 és 1990 között. A Xerox PARC az egér mellé már egy teljes méretű QWERTY billentyűzetet ajánlott, melynél az egeret csak akkor használjuk, amikor szükséges.

A modern egerek az École Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) munkatársától, Jean-Daniel Nicoud professzortól származnak, aki André Guignard mérnökkel közösen alkotta meg. Az EPFL mellett megalakult Logitech készítette az első népszerű egereket.

Tartalomjegyzék

 

Bevezetés

Az egérről röviden

Egértötörténelem

Opitkai egér

Gamer egér

Hanyattegér

Egérgombok

A görgők

Csatlakozás a számítógéphez

Műveletek

Az egér hátrányai


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!